Digitális oktatás, beszámoló.

Tisztelt Szülők!

Eltelt egy hét azóta, amióta át kellett térnünk egy mindenki számára szokatlan tanítási módszerre. A helyzet, amely mindannyiunktól felelősségteljes magatartást kíván, úgy néz ki, még egy jó ideig meg fogja határozni mindennapjainkat. 

Az eltelt egy hét alatt nagyon sok minden történt. Első feladatunk volt, hogy mi, pedagógusok átgondoljuk, megtervezzük az elkövetkező időszakot, felvegyük mindenkivel a kapcsolatot. Örömmel jelentem, hogy ez sikerült. Tudtuk, hogy nem mindenki fog egyenlő feltételekkel indulni ebben a helyzetben, hiszen nem mindenkinek állnak ugyanúgy rendelkezésre az eszközök, de sikerült ezeket a problémákat áthidalnunk. Kialakultak a csoportok, beindultak a tananyagküldések, és szépen elkezdődött valami új. Új módszerekkel új tanulási, tanítási praktikákon dolgozik az egész pedagógustársadalom. A vészhelyzet vészmegoldásokat szül.
Tudjuk, hogy ahogy számunkra, úgy a családok számára sem könnyű, hiszen Önök is dolgoznak, háztartást vezetnek, esetleg szüleikről gondoskodnak. Ezeket is figyelembe vesszük minden alkalommal, amikor értekezünk a következő lépésekről. 

Merthogy azóta is minden nap csiszoljuk ezt a rendszert, figyeljük, hogy megtaláljuk azt az utat, ami mindenki számára megfelelő lesz. Időbe fog telni, mire mindenre megtaláljuk a legjobb megoldást, de azon leszünk, hogy ez sikerüljön.

Az első hét mindenképp a próba időszaka volt, tudjuk, mindenkinek át kell állnia erre a rendszere. Talán ezért is vannak még olyanok, akik nem igazán tudtak bekapcsolódni a munkába. Nagy segítség Önöktől az, hogy megértetik gyermekeikkel, hogy most lett egy új tantárgya mindenkinek. Úgy hívják: Felelősség! Nem ülhetnek otthon semmit nem csinálva, mert annak sajnos, ahogy mindig, most is lehetnek rossz következményei. Kerüljük el őket. Meg tudjuk tenni. 

Köszönjük a türelmet, a hozzáállást! Köszönjük azoknak, akik visszajeleznek, visszaküldik a feladatokat, a szülőknek, akik hívnak és kérdeznek, ha nem értenek valamit. Keresnek minket, mert tudják, hogy ez most fontosabb mindennél. 

Az út elején járunk, és ezt az utat most Önökkel együtt kezdtük és csak együtt tudjuk bejárni. Az a közös célunk, hogy gyermekeink tudása ebben az időszakban ne kopjon, hanem gyarapodjon.
Köszönjük a folyamatos együttműködést!

Vigyázzanak magukra, aki csak megteheti, maradjon otthon és tegyék ugyanezt gyermekeink is.